A májusi murvás kihívás után június 21-én, szombaton ismét aszfalton folytatódik a METABOND Rallysprint bajnokság idei küzdelemsorozata. A Máté&Böri Racing Team csapata ismét egy kiválónak ígérkező nyomvonalat álmodott meg a Rábaring aszfaltkigyóján a bajnokság résztvevői, és persze a kilátogató szurkolók nagy örömére. A tavaly nagy sikert aratott portás rész, több ugrató, lobogós egyenesek, a technikás dombtető… ez mind vár arra, aki jövő szombaton Écsre látogat.
A gyorsasági szakaszt ezúttal is 4 alkalommal kell teljesíteni az ügyeskezű pilótáknak minél gyorsabban, hogy a nap végi díjátadóig gazdára találhassanak a serlegek és a pontok. Mivel a bajnokság még minden kategóriában nyitott minden helyezés nagy téttel bír az év végi értékelésben is. Nevezni június 16-ig lehet az egyesület honlapján lévő felületen. Nevezési díj: 52 000 Ft. Az induláshoz nem szükséges homológ felszerelés, akár csavaros csővel is rajthoz lehet állni.
A versenynap ezúttal is gépátvétellel, majd pályabejárással kezdődik. A szokásokhoz híven a versenyzői eligazítást követően 9:30-kor rajtol el az első autó. A nézőknek ezúttal a tűzoltóbejárón keresztül lesz lehetőségük megközelíteni az écsi pályát. A belépés 14 éves korig díjmentes, 14 éves kor felett 2000 Ft/fő. A rendezvény alatt a szervízparkban büfé vár mindenkit széles kínálattal. A szervezők kérése, hogy a nézők csak a biztonságos, kijelölt helyről kövessék a verseny izgalmait és a pályabírók utasításait tartsák be. Ha egy jó hangulatú, izgalmas versenyre vágysz gyere Te is a Rábaringre!